Ma végül (2017. június) meglátogattam a Várkertbazárt, amit már többször átadtak, nem nekem, és az eseményre egyszer sem hívtak meg engemet. Így most pótlom ebbéli hiányosságomat, és teszem tiszteletemet ennél a historikus, nehéz, komplex örökségi épületegyüttesnél.
Mielőtt magába a bazárba hatolnék, előtte a járdán, az úttesten és a pázsiton túl van egy hosszú, de tényleg hosszú, nem mértem le, de nagyon hosszú, várkertbazárhosszúságú pad, azaz egy darab pad 150m, a villamossínek előtt. Az első képen balra,
1. kép - Irány észak-északnyugat!
a másodikon jobbra tekint a kamera, vagy fordítva, mondjuk akkor úgy, hogy az idekeveredett vízi emberek is megértsék, a Duna folyásával egy irányba (downstream) és ellentétes irányba (upstream), vagy dél-délkeletre és északra.
2. kép - Irány dél-délkelet!
A lényeg, hogy árnyék nincsen, a magasztos lámpaoszlopok által vetett 30 cm széles árnyékvonaltól eltekintve, melyek sűrűsége meglehetősen visszafogott, hogy úgy mondjam, irígy (nekik elég lesz ennyi is), kb 1 darab per 50 méter.
Nem is ül itt senki, csak a levegő, meg akit annak néztem, pont, ahogy a tervező megtervezte. Télen ki ül le a hidegben, ez a fajta léces pad igen átereszti a hideget a réseken, tavaszal esetleg, majd nyáron megint nem, mert napozásra alkalmas, de arra, hogy erőt gyűjtsön a megfáradt vándor a nagyon royal castle hill 45m csúcstámadáshoz, hát arra alkalmatlan, mert teste víztartalmának jelentős százalékát leadózza itten, de 700 forintért kap egy deci rozébort palackból félúton, a hülyének is megéri, majd ősszel ázhat az esőben, aztán a tél, ja, tényleg, az már volt. Hát ennyi. Amit itt el tudok képzelni vidéki vizuális emlékeimmel, batyus vásár! Népművészeti kirakodóvásár.
Most is látható, hogy egymás nyakába lihegnek a leülni szándékozók. (NEM!)
Na, tehát nem ülök le, csak elkészítem a két képet a tűző napon, mielőtt árnyékba menekülnék.
3. kép - Panoráma fentről
Heló, hova? Árnyék nyema, mondaná a bolgár tengerparton a Schweppes-árus, de ez nem a bolgár tengerpart, hanem a nagyon royal castle hilli kőtenger partja. Itt még madarak sincsenek, egy-két eltévedt veréb is madár kóvályog erre, azok is vékonyka fiatalok, rafkós öreg vezérek és főnökök meg tapasztalt Vilik nem röppennek erre, ők tudják.
Tehát ez volna az, amit a fentebbi képen látunk, a Várkert Bazár reneszánsz kertje, ami attól reneszánsz, vélem, hogy a kőfalak és díszítésük valami reneszánszra rezonál, azt idéz fel, de ennek megítélést kb. olyan szakértelemre bízza, mint aki képes per oculis megkülönböztetni az étkezési és a takarmánykukoricát (ilyen ember nincsen). Egyébként nagy szívás itt lenni, egy dolog kivételével, amit később mutatok be, de előbb felsétálok a tetejére, 40 fok lehet, nem az emelkedő, hanem a léghőmérséklet.
Az árnyéktalálás viszont embert próbáló feladat a várkertbarázda vagy mianeve a felperzselt föld taktikára alapozott látványosságnál, ahol nincs árnyék. Nekem van árnyékom, és abba mondjuk Fannit bevonhatom, hogy megvédjem attól a nukleáris pokolból származó sugárzástól, amit a “csoportos gyerekek” meg a jappánnippon turistának álcázott ipari kémek (mit gondolsz, miért fényképeznek annyit, na?) magukra húznak, de engem ki árnyékol? Faraday? Annak a neve is azt jelenti, hogy “veszély nap”, úgyhogy coki Faraday.
Hogy mégis van itt öröm, azt az innen való meneküléskor érzi az ember. Nem a fedett mozgólépcsőre gondolom, ami felvisz a várba, hanem utána az Ybl-passzázsra, ami egy olyan hely, ahova belépsz, orrodba csap az odavetett tartós húgyszag, azzal a különbséggel, hogy nincs ott ez a szag, de a hely jellege olyan, hogy ott kellene lennie. Ez egy kőemelvény íve, amelyben csatornaként fut fel és le ablaktalan (ezért hideg) lépcsősor. Itt a Vízhordó lépcső hűvös levegője a megmentőnk.
4. kép - A Vízhordó lépcső
A látvány felfelé. Akik fogyasztanak, azok kapnak árnyékot.
5. kép - Az árnyékért fizetni kell
A vakokra és gyengénlátókra, valamint lyukkártyaolvasókra is gondoltak. Megkapaszkodni a "korlátban" mondjuk nem lehet, mert 1 méter széles, ekkora marka még Richard Kielnek sem volt, aki pedig tarkójánál fogva felemelte James Bondot is, de meg is halt már. Ő tehát nem a Nap, így azokat nem ő izzasztja meg, akik itt hanyattvágják magukat, mert ráfognak a korlátra, amitől az Afrika Korps harckocsizó veteránjainak könny gyűlik a szemébe az emlékek lánctalpain...: Emlékszel, Hans, hogy tükrött a tojás a Panzeren Rommel alatt (Hans! Spiegeleier über Rommels Panzer Rüstung gebacken!)?
6. kép - Kapaszkodásmentesített korlátimitátor mellvéd (eredeti orosz nehézipari elrontott présvezérlő lyukkártyákból vagy fordított Braille-írással)
Az elsősegély hely nem tudom, hol van, de az égési sérüléseket jól lehet hűteni a közelben található falikutaknál. Lentebb, még a utcai szintnél van ez a király dolog, ez az áramlástani oktatólabor.
(video, amit nem találok, de ha megtalálom, felteszem)
Ott fent a bejárat, nem tudom, akkor én miért nem ott jöttem be lent, vagy az minek a bejárata? Titok, de tényleg! De a lényeg az egyetlen jó dolog: a fehér rózsa illata. Na, ennek csodás, visszafogott illata van, amit lefényképeztem. Érzed, ugye? Akkor vegyél másik gépet.
7. kép - Fent a BEJÁRAT, de itt a rózsa
Hát igen, itt a rakparti 150 méteres padra feleselő padocskák tréfálkoznak a látogatókkal, akik igen hamar rájönnek döntésük fenntarthatatlanságára és partnerüket is hátrahagyva menekülnek a perzselő Nap elől, mit a képen látható kalapos pasas.
8. kép - Reménytelen
